Nagycsütörtök / Maundy Thursday

       Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
       jeleztek és a fullatag sötétben
       hat órát üldögéltem a kocsárdi
       váróteremben, nagycsütörtökön.
       Testem törött volt és nehéz a lelkem,
       mint ki sötétben titkos útnak indult,
       végzetes földön csillagok szavára,
       sors elől szökve, mégis szembe sorssal
       s finom ideggel érzi messziről
       nyomán lopódzó ellenségeit.
       Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
       a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
       legyintett arcul. Tompa borzalom
       fogott el, mély állati félelem.
       Körülnéztem: szerettem volna néhány
       szót váltani jó, meghitt emberekkel,
       de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
       Péter aludt, János aludt, Jakab
       aludt, Máté aludt és mind aludtak...
       Kövér csöppek indultak homlokomról
       s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

       (Dsida Jenő: Nagycsütörtök)

       ------------------------------------------

       No connection. The train would he six hours
       late, it was announced, and that Maundy Thursday
       I sat for six hours in the airless dark
       of the waiting room of Kocsárd's tiny station.
       My soul was heavy and my body broken -
       I felt like one who, on a secret journey,
       sets out in darkness, summoned by the stars
       on fateful earth, braving yet fleeing doom;
       whose nerves are so alert that he can sense
       enemies, far off, tracking him by stealth.
       Outside the window engines rumbled by
       and dense smoke like the wing of a huge bat
       brushed my face. I felt dull horror, gripped
       by a deep bestial fear. I looked around:
       it would have been so good to speak a little
       to close friends, a few words to men you trust,
       but there was only damp night, dark and chill,
       Peter was now asleep, and James and John
       asleep, and Matthew, all of them asleep...
       Thick beads of cold sweat broke out on my brow
       and then streamed down over my crumpled face.
       
       (Jeno Dsida: Maundy Thursday,
       translated by George Gömöri & Clive Wilmer)

In principio

Az élet kezdete, miniatűr változat / The Beginning of Life, miniature version:

 14x14 cm

(2012)

Egyedül / Alone

13x18 cm

(2012)

Details:

       ------------------------------------------
     
       Már nem érdekel - régen sem,
       de akkor kivagyiságból,
       akkor a szarok rá dominált,
       ez már más.
       Akkor még volt a mélyben
       valami tajtékzó düh,
       önvád, marcangoló félsz,
       hogy nem is én vagyok az,
       hanem valaki, aki éhezik
       és minden erő felett
       próbálja mutatni jólakottságát;
       szakadó rongyait takargatja
       egy cifra palásttal,
       s csak közelebb hajolva,
       a lényegtelen részleteket
       kiszűrő, tiszta szem láthatja
       valódi énjét, az Éhezőt.
       Ahogy a rongyok sorban
       végleg elfoszlottak,
       velük a dús palást is,
       nem maradt más, csak
       a dermedt éhező,
       csupasz nyomorában,
       és szenvedéseit egyetlen
       kis ökölnyi csomóvá gyúrva
       emelte maga elé a fénybe:
       Ez maradt nekem,
       magam vagyok.
       A tiéd, uram és én magam
       maradtam. Vedd el.
       Akkor...
       a fény iránya megváltozott,
       s vele a fókusz iránya is,
       az éhség elmúlt.

       Már nem érdekel,
       hogy ki mit mond
       vagy gondol rólam,
       hogy mit beszélnek.
       A madarakban gyönyörködöm
       a téli etető körül és
       egyetlen madár egyetlen
       vibráló szárnyrebbenésébe
       belehelyezem az életem.
       Az erdő fáit hallgatom.

Miniature Mandala

 5x7 cm

(2005)

Details:

 diameter: 3,5 cm

Bánat / Grief

       Futtam, mint a szarvasok,
       lágy bánat a szememben.
       Famardosó farkasok
       Űznek vala szivemben.

       Agancsom rég elhagyám,
       törötten ing az ágon.
       Szarvas voltam hajdanán,
       farkas leszek, azt bánom.

       Farkas leszek, takaros.
       Varázs-üttön megállok,
       ordas társam mind habos:
       mosolyogni próbálok.

       S ünőszóra fülelek.
       Hunyom szemem álomra,
       setét eperlevelek
       hullanak a vállamra.

       (József Attila: Bánat)
      
       ------------------------------------------

       In my eyes grief dissolves;
       I ran like a deer;
       Tree-gnawing wolves
       In my heart followed near.

       I left my antlers
       A long time ago;
       Broken from my temples,
       They swing on a bough.

       Such I was myself:
       A deer I used to be.
       I shall be a wolf:
       That is what troubles me.

       A fine wolf I'm becoming.
       Struck by magic, while
       All my pack-wolves are foaming,
       I stop, and try to smile.

       I prick up my ears
       As a roe gives her call;
       Try to sleep; on my shoulders
       Dark mulberry leaves fall.

       (Grief  – Attila József, translated by Vernon Watkins)